Fohászaim
Forrás: Az élet így- negyven körül | 2012 január 27.
Eltűntem egy picit. Okkal. Pici lány múlt héten szombaton rosszul lett az autóban. Most folynak a kivizsgálások, egyelőre az epillepszia irányában. Megjártuk az egyik gyerek kórházat is, szerencsére az az orvos akin ott a dolgok múlnak, nagyon kedves, alapos és profi. Azonban mesélhetnék arról is, hogy vajon hogyan lehet úgy vért venni, hogy a nővérke egész köppenye tiszta vér, mire eszébe jut, hogy talán egy csövet is oda kellene tartani a tűhöz és aztán meg úgy kell a gyerek karjából kinyomkodni egy kis vért, hogy egyáltalán megcsinálhassák a labort… De nem panaszkodom, mert ennél sokkal lényegesebb dolgom van – hinni a fohászaimban amit kiküldtem a világba, nevezhetjük Istennek, az égieknek, a fentről rám vigyázó felmenőimnek…bárkinek – hiszen ez egyéni, hogy ki, hogyan hívja és miben hisz. A lényeg a fohász, amit nem is most, hanem még akkor küldtem, amikor az eltemetett gyermekem után végre ismét gyermekem született: hogy felnevelhessem, láthassam hogyan válik egészséges felnőtt belőle. És most a kórházban az ágyban fekve, és a fák lombjainak susogását hallgatva ismét fohászkodtam. Hogy ez a pici, gyönyörű lányka legyen szintén egészséges. Én ezeket szoktam kérni. Nem kérek én sosem pénzt, karriert…stb. Ezeket is megbecsülöm, de ezekért képes vagyok tenni, küzdeni. Ami nem rajtam múlik, ahhoz meg marad a remény, hogy talán meghallgattatik a fohászom.
Blogleírás
" Megtanultam ami egy gyerek oly kézenfekvő: hogy az élet csupán kis egy-egy napig tartó életek összessége. Hogy minden napot úgy kell eltölteni, hogy észrevegyük a virágokat, a költészetet, beszélgessünk az állatokkal. Hogy nincs jobb egy olyan napnál amely álmodozással, naplemetével és frissítő szelekkel telik."
| Az NLCafé ajánlja | ||
Angyalhoroszkóp május 17-től 
Szívből kívánom, hogy meghallgattassék a fohászod.
Csatlakozom én is hozzátok, (bár tapasztalatból tudom, hogy epilepsziával is lehet remekül élni, csak a megfelelő gyógyszer kell)fohászkodom, hogy legyen egészséges a kislányod, mert ez nagyon fontos.
Kitartást, hitet és erőt kívánok nektek. Meg egy nagy ölelést is küldök
Hozzászólás jelentése
Kedves Magnoli!
Köszönöm szépen az ölelést és bíztatást. Én is nagyon reménykedem, hogy egészséges, még az is lehet, hogy sosem fog kiderülni, hogy mi okozta nála. Még csak a vizsgálati sor elején vagyunk, bízakodom, mást nem tehetek. Csak tudod, ha már az ember egyszer padlón volt…Sajnos túl sok mindent láttam már, egy kicsit dilinyós vagyok emiatt, de olyan kis stramm csajszi.
Hozzászólás jelentése