Pici lány rigolyái
Forrás: Az élet így- negyven körül | 2012 február 22.
Csak visszatérek. Az új helyen sem bírtam megszokni, akkor már nem hagyom veszni az elmúlt két év irományait.
Ez a napsütés már nagyon tavaszt sejtett. Tudom még csak február van de akkor is olyan jól esik a lelkemnek. Két hét után ma ismét oviban a nagyobbik gyerkőc, holnap ráadásul jelmezbál, remélem jól sikerül majd. Olyan aranyos volt, az egyik barátjáról kérdezte, hogy tavaly mi is volt, mondtam neki, hogy ő nem volt jelmezben, mert nem akart semmit sem felvenni. Erre ő: “Na de anya, akkor hogy űzte el a telet?” Annyira bírom, hogy még mindent olyan komolyan vesz. A pici lánynak meg újabb dilije van. Írtózik a szöszmöszöktől. Ha véletlenül egy kis szöszmösz van a fürdővízben ami a frottír zoknija belsejéből a lábujján maradt, képes azonnal és teljesen kétségbeesve kikérni magát a kádból, ráadásul rögtön az összes fürdőjátékot is ki kell menekíteni. Nehogy azoknak is valami bajuk legyen tőle! Tegnap labdáztunk itthon, akkor is felfedezett egy nagyítóval is alig látható szöszt a földön, rögtön ki kellett dobnom, mert addig nem volt hajlandó mást csinálni. Aztán két teljesen egyforma citromsárga pingpong labdával játszott a két gyerek, na ő még ezek közül is megtudja állapítani, hogy melyik az övé. Szerencsére a kisfiam nagyon türelmes volt, és mindig hajlandó volt visszacserélni, mert ő ugyanúgy nem látott különbséget a kettő között, mint én sem. Amúgy azt sem bírja, ha akár egy kis csepp víz megy a ruhájára. Múltkor a férjemmel pogácsát készítettek, nyakig lisztes volt, tényleg csak a szeme világított, ez nem zavarta. De amikor a ruhájára így, nyakig lisztesen rácseppent véletlenül egy csepp gyümölcslé amit ivott, na akkor aztán rögtön jött reklamálva, hogy azonnal öltöztessem át
Blogleírás
" Megtanultam ami egy gyerek oly kézenfekvő: hogy az élet csupán kis egy-egy napig tartó életek összessége. Hogy minden napot úgy kell eltölteni, hogy észrevegyük a virágokat, a költészetet, beszélgessünk az állatokkal. Hogy nincs jobb egy olyan napnál amely álmodozással, naplemetével és frissítő szelekkel telik."
| Az NLCafé ajánlja | ||
Angyalhoroszkóp május 17-től 
Ezen nagyon jót nevettem.
)
Hozzászólás jelentése
Hozzászólás jelentése